2010. szeptember 30., csütörtök

Stephenie Meyer: Breaking dawn- Hajnalhasadás

szeptember 30, 2010 5 Hozzászólás
"Amikor Bella Swan ráébred, hogy visszavonhatatlanul beleszeretett egy vámpírba, az élet hirtelen veszedelmesen izgalmas lesz számára: tündérmese és rémálom keveréke. Mivel érzései két irányba rángatják: - szenvedélyesen szerelmes Edward Cullenbe, ugyanakkor mély barátság fűzi Jacob Blackhez, a vérfarkashoz -, viharos, küzdelmekkel és lemondásokkal teli évet tudhat maga mögött, míg végre eljut a végső fordulópontig. Rövid időn belül döntenie kell: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e, vagy a teljes emberi életet? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen két törzs élete is múlik.
Most, hogy Bella meghozta a döntést, megdöbbentő, váratlan események sorát indítja el vele. Amelyeknek felmérhetetlen, megsemmisítő következményei is lehetnek. Lehetséges, hogy most, amikor Bella élete szövetének különböző szálai - amelyeket először az Alkonyatban követhettünk, majd az Újholdban és a Napfogyatkozásban kísérhettük figyelemmel szétbomlásukat és elszakadásukat -, úgy tűnik, készek újra egyesülni, éppen most fognak megsemmisülni... végleg?"



Csak akkor olvasd el a bejegyzést, ha már olvastad vagy nem szándékozod elolvasni a könyvet! SPOILER!

Húztam-halasztottam a Twilight- saga utolsó kötetének elolvasását. Egyszerre voltam kíváncsi, mi is lesz a vége, ugyanakkor meg "féltem tőle", hisz ezzel véglegesen lezárult egy olyan sorozat, ami elnyerte a tetszésemet.
Az Alkonyatot egy hosszabb "kényszerpihenő" után olvastam el (vagyis Gyerkőc mellett nem volt energiám már az olvasásra), és teljesen magával ragadott. Minden lopott, szabad percemben bújtam, és azonnal megrendeltem a második részét is.
A harmadikra már várnom kellett, de nem okozott csalódást.
A filmek is elnyerték a tetszésemet, a szereplők teljesen egybeolvadtak bennem a könyvbeli szereplőkkel. Olvasva Bella, számomra Kristen Stewart volt.
Aztán jött a hír, nem lesz 5. kötet, be kell érnünk a Breaking dawn-nal.
Innen-onnan akaratlanul is belefutottam egy-két infóba, tudtam mire számíthatok majd az olvasása közben. Most mégis bajban vagyok vele.

Őszintén szólva másra számítottam. Jobbra.
Amikor megláttam milyen vaskos, örültem. Jaj, de jó! Minél hosszabb egy jó könyv, annál tovább lehet élvezni. Igen ám, de ebben az esetben úgy érzem, bőven elég lett volna a 761 oldal helyett akár 400 oldal is. Néha vontatottnak találtam, jelentős része pedig nem kötött le.
Túl hosszúra lett nyújtva Bella terhessége és túl rövid lett a "harc", ami nem is volt "harc". Vérre számítottam, "holttestekre".

Ráadásul egyszerűen nem tudtam magam elé képzelni a filmben Bellát alakító színésznőt anyukaként. Kíváncsi leszek, hogy a filmben majd milyen lesz.
Filmről annyit, hogy 2 részre osztották. Az elsőt várhatóan 2011. november 8-án mutatják majd be Amerikában, míg a második felét 2012. november 16-án. (Bár hallottam olyan verziót is, hogy csak 6 hónap lesz a 2 film között.)



A történet az esküvővel kezdődik, majd az ifjú pár elutazik nászútra. Kíváncsian vártam az írónő hogyan fogja megfogalmazni az intim jeleneteket, de jól kivágta magát. Nincs szó Ward-os stílusról. :o) Lényegében csak sejteni lehet mi történik. Aztán Bella terhes lesz. Mindenki meg van döbbenve, nem számítottak rá, Edward szeretné megszakíttatni a terhességet, de Bella nem engedi. Ebben Rosalie segíti őt.
A pici félvér kislány megszületik, Bellát átváltoztatják, hogy megmentsék őt, aztán nagy meglepetés éri Jacobot, amikor megpillantja a pici Nessit. ;o)
Minden szép és jó lehetne, csakhogy a Volturi klán útra kel, hogy végezzen a picivel. ...

Megfordult a fejemben, hogy a vége esetleg olyan lesz, ami összetöri majd Belláék szívét, de meg kell tenniük. ... Szerencsére tipikusan happy end-es lett. ;o)

Igazából így jó a vége, ahogy van. Kicsit hiányzott a harc, de ez van. És lehetett volna nem ennyire vontatott, elhúzott. Jó volt, de korántsem érte el azt a hatást nálam, mint az Alkonyat.

Tartalom: 4
Megjelenés:
2010.
Eredeti cím: Breaking dawn

A könyv és a poszter forrása: http://orsi22.blogspot.com/
Mindkettő fan-os alkotás, nem az eredeti. De nekem annyira tetszenek. :o) Sőt, az egybe kulcsolódó kezes borító szerintem szebb, mint az eredeti sakkbábus.

Előző részek:
Twilight-Alkonyat
New Moon- Újhold
Eclipse- Napfogyatkozás

2010. szeptember 29., szerda

Játék

szeptember 29, 2010 3 Hozzászólás
2 játékra hívnám fel a figyelmeteket, amikkel természetesen könyveket lehet nyerni. ;o)

Az egyik nagyon kis trükkös, az Olvasóterem oldalán található (klikk a képre). Második nekifutásra sikerült feliratkoznom. ;o)

A nyeremény pedig 3 db John le Carré: A mi emberünk c. könyv.

A másik játék egy kicsit már nehézkesebb, ha nem olvastátok az adott könyveket, de nem nehezek, csak legyetek trükkösek. ;o) (klikk a képre)


A nyeremény pedig Susan Elizabeth Phillips: Mindent a szerelemért, Nicole Jordan: Beteljesült vágyak (ez A szerelem foglyai folytatása. Itt írtam az első részről.), és Lesley Downer A kurtizán és a szamuráj c. könyvei. (Lesley Downer egy másik regényéről, Az utolsó ágyasról itt írtam.)

2010. szeptember 28., kedd

David Safier: Pocsék karma

szeptember 28, 2010 2 Hozzászólás
"Kim Lange tévébemondónő életének legboldogabb napján megnyeri a Német Televízió Díját. Sajnos azonban ugyanazon a napon egy orosz űrállomásról levált roncs maga alá temeti, és a halálát okozza.
A túlvilágon fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, összességében túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így valódi megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és ahhoz, hogy feljusson a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára is szüksége lesz…Az „átmeneti hangyaság” után elhízott sültkrumpli-árusként tér vissza az életbe. Épp időben ahhoz, hogy megakadályozza legjobb barátnője és volt férje egymásba szeressenek…A német származású David Safier sikeres, többszörösen díjjazott forgatókönyvíró hazájában.
A Pocsék karma 1 millió példányban fogyott Németországban, és több mint tíz nyelven aratott sikert fanyar humorával, és páratlan – „pasi által írt csajos könyv”- stílusával."



Azóta fájt erre könyvre a fogam, mióta először olvastam el a tartalmát. Egy nő, aki hangyaként születik újjá, majd pedig "elhízott sültkrumpli-árusként" kell visszahódítania a férjét. ... Érdekesnek tűnt, humorosnak. És az is lett. :o)

Örülök, hogy este kezdtem neki az olvasásának, amikor Gyerkőc már aludt, mert egyszerűen nem tudtam abbahagyni az olvasását. Kellemes humora volt, szórakoztatott, teljesen kikapcsolt, és jót sírtam a végén. :o)

Már az első oldalak olvasásakor haragot éreztem Kim irányába. Anya, akinek egy díjátadó fontosabb a lánya 5. születésnapjánál. Akinek minden fontosabb a családjánál, még a kicsinek a szülinapi ajándékára se tud időt szánni. Haragudtam, ugyanakkor sajnáltam is, mikből maradhatott ki a karrierje ápolgatása miatt.
A halála pedig elég abszurd módon következik be. Eltalálja egy űrállomás leváló WC-je, majd hangyaként születik ujjá.
Ahhoz, hogy újra ember legyen, sok-sok jó karmát kell szereznie, ehhez viszont jó párszor újra-és újra meg kell halnia.
Még hangyaként megismerkedik Casanova szintén hangya reinkarnációjával és szövetséget kötnek. :o) Még jobban feldobja a történetet Casanova kis lábjegyzetei.

Kim megtudja, hogy volt barátnője a férjére pályázik, ezért szorgalmasan gyűjtögeti a jó karmákat, hogy újra ember lehessen. Közben észre sem veszi, mennyire megváltozik, természetesen jó értelemben.

Aztán eljön az idő, újjászületik egy "elhízott sültkrumpli-árus" nő személyében. ...


Az olvasás közben, többször eszembe jutott a Drágám, a kölykök összementek! c. film. Legalábbis úgy emlékszem, abban a részben találkoztak hangyákkal.

2 dolog biztos: a könyv olvasása óta akaratlanul is nézem a földet amikor megyek, nehogy véletlenül összetapossak egy Casanovát pl. ;o) És nagyon remélem, hogy nem hangya leszek következő életemben, mert egyrészt nem jönne be a gumicukor cipelése a zsémbes tábornoknő felügyelete alatt, de a királynő szeretője se lennék szívesen. ;o)

Azon kívül, hogy tényleg kellemes humora van és nagyon szórakoztató, elgondolkodtató is.
Sokszor az orrunk előtt vannak az igazán fontos dolgok, és nem vesszük észre őket.
"... a nirvánához nem is kell nirvána!"

Tartalom: 5
Megjelenés: 2010/2007
Eredeti cím: Mieses Karma

David Safier 1966-ban született.
A Pocsék karma az első könyve. Magyarul előkészületben van a második regénye, a Jesus liebt mich, Jézus szeret engem c.-mel. Várhatóan novemberben fog megjelenni.
A harmadik könyve idén jelent meg Plötzlich Shakespeare c.-mel.

2010. szeptember 27., hétfő

Eric-Emmanuel Schmitt: Noé gyermeke

szeptember 27, 2010 0 Hozzászólás
"Zsidónak lenni akkortájt azt jelentette, hogy az embert nem nevelhették a saját szülei, nem viselhette a saját nevét, nem engedhette szabadjára az érzéseit, és folyton hazudoznia kellett. Hát mi volt ebben csábító? Katolikus árva szerettem volna lenni" - eleveníti fel háborús éveit Joseph, akit kisgyerekként, kor- és sorstársaival együtt, egy Sárga Villának nevezett egyházi diákotthonban bújtat egy pap, Pons atya...

Eric-Emmanuel Schmitt az utóbbi évtized egyik legolvasottabb francia szerzője. Könyveit huszonöt nyelvre lefordították már, magyarul eddig az Oszkár és Rózsa mami, illetve az Ibrahim úr és a Korán virágai jelent meg. Színdarabjait az egész világon játsszák. Új könyve, a Noé gyermeke újabb megható és meggyőző tanúságtétel az emberség, a különbözőségeket, vélekedéseket és hiteket egyesítő szeretet mellett."




Az Oszkár és Rózsa mami után, ez a második olvasott könyvem Eric-Emanuel Schmitt-től.
Újra nagyon megrázó, szívbemarkoló témáról írt, potyogtak a könnyeim a sorai olvasása közben, de úgy érzem ez másképp nem is lehet, ha a holokausztról olvasunk.

A történet központjában igazán nem is a deportálások vannak, hanem amolyan vallási kérdések, amik persze vonják maguk után a morális kérdéseket.
Mi a különbség a zsidó és a keresztény ember között vallás szempontjából? Ebbe még így bele sem gondoltam, a könyv hívta fel rá a figyelmemet. Egy viszonylag kis dolog. Annyi, hogy a keresztények vallásában Jézus személyében már eljött a Megváltó, a zsidók még várják. Ennyi.

"... a zsidó Krisztus előtti keresztény."

A másik kérdés ami felvetődött bennem, a szülők által meghatározott hit. Higgy abban, amiben én, mert a gyerekem vagy, és én abban hiszek.
Ha egy család hisz valamiben, és próbálja ezt tovább adni a gyermekeinek, az nagyon jó dolog. A hit, legyen a középpontjában bármilyen "Isten", fontos. Átsegít a nehézségeken. De! El kell fogadni, ha ennek ellenére a gyermek másban hisz. Joga van hozzá.

És akkor itt jön az újabb kérdés. Mi a helyzet akkor, ha valaki a holokauszt után nem akar zsidó lenni? Egyrészt, szíve joga. Ő tudja, az ő vallása, és hite. A főszereplő kisfiú fejében fogalmazódott meg ez a vágy. Ugyanakkor ott a másik oldal. Több millió zsidó halt meg a II. vgh. során azért, mert zsidók voltak. Mert ők abban hittek, hogy a Megváltó, még nem jött el. Ezzel a tudattal, és azzal, hogy az életben maradottaknak tovább kell folytatniuk a "küldetésüket", megteheti-e, hogy márpedig ő nem zsidó tovább?
És folytathatnám még a sort.

Felkavaró a történet, főleg, hogy egy 7-8 éves kisfiú szemszögéből látjuk az egészet, aki egy katolikus diákotthonban vészeli át a II. vgh.-út. Joseph zsidó kisfiú. Társaival együtt Pons atya a háború alatt menedéket nyújt nekik, bújtatja őket amíg ki tudja, hogy a szüleikkel mi történik, túl élik-e az üldöztetéseket, a táborokat. A kisfiú és az atya között mély barátság szövődik. Aztán véget ér a háború, és megjelennek a túlélt szülők. Semmi sem olyan, mint a háború előtt volt. Túlélők. Egy majdnem kiírtott nép túlélői.

Tartalom: 5
Megjelenés: 2007/2004
Eredeti cím: L'enfant de Noé

Az írótól olvastam még:
Oszkár és Rózsa mami

2010. szeptember 24., péntek

Újabb akciók

szeptember 24, 2010 3 Hozzászólás
Komolyan mondom, már félve nyitom meg a hírleveleket. Ezt nem lehet sem idegileg sem pénztárcával bírni.:o)

Hétvége a Librinél:


pl.: Kresley Cole: Szeress, ha mersz! 50%-os kedvezménnyel
Christine Feehan: Sötét herceg 70%-os kedvezménnyel
Gena Showaltera Alvilág urai sorozatának kötetei 35-50%-os kedvezménnyel
True Blood könyvek 35-50%-os kedvezménnyel
J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozata 35-50% kedvezménnyel

És akkor az Agave-nál igaz, szépséghibás termékek, de nagyon jó áron!
pl.: C. J. Sansom: Kard által 990 Ft
Richelle Mead: Dermesztő ölelés 990 Ft!!!!!


Azt hiszem most kell lefogni, visszatartani. ;o)

Büszkeség és balítélet- film

szeptember 24, 2010 8 Hozzászólás
Az utóbbi pár estémet az egyik kedvenc regényemből készült minisorozat nézésével töltöttem. Büszkeség és balítélet, de nem az újabb feldolgozásról, a mozifilmről van szó, hanem a 6 részes, 1995-ös BBC-s kis sorozatról, Colin Firth és Jennifer Ehle főszereplésével.
Annyira illik a karakterükhöz a szerep, nagyon jó választás volt, mind a két színész. (A 2005-ös feldolgozással többek között az is a problémám, hogy valahogy Keira Knightley-hez és Matthew MacFadyn-hez szerintem nem illett a szerep.)
Romantikus, szeretnivaló szereplők, imádom mind a 6 részt! Aki még nem látta, ki ne hagyja, szerintem ez az igazi.


"Jane Austin az angolok egyik legkedveltebb "társasági" írónője volt, akinek humorától, éleslátásától kevesen menekülhettek. Ez a sorozat az idilli angol Regency korba visz vissza, egy vidéki kúriába, a meseszép Shropshire-be, ahol Mr. és Mrs. Bennett azon igyekeznek, hogy öt leányukat méltóképp kiházasítsák. A lányok közül Elizabeth a legfigyelemreméltóbb teremtés, ami a szomszédban vendégeskedő Mr. Darcynak is feltűnik. Ám Elizabeth büszke és okos teremtés, Darcy pedig gőgös, rátarti ember... Csodálatos, romantikus szerelmi történet, meseszép helyszínekkel és kiváló színészekkel. A férfi főszerepet játszó Colin Firth egy egész országot magába bolondított nem csak Angliában, hanem szerte a világban."

szereplő(k):
Colin Firth (Fitzwilliam Darcy)- látható még többek között a Mamma mia!-ban, a Nanny McPhee-ben, és a Bridget Jones naplójában
Jennifer Ehle (Elizabeth Bennet)- látható többek között A napfény ízében
Barbara Leigh-Hunt (Lady Catherine de Bourgh)
Alison Steadman (Mrs. Bennet)
Crispin Bonham-Carter (Mr. Bingley)
Anna Chamcellor (Miss Bingley)
Susannah Harker (Jane Bennet)
Benjamin Whitrow (Mr. Bennet)
Julia Sawalha (Lydia Bennet)
forrás: port.hu

Nicole Jordan: A szerelem foglyai

szeptember 24, 2010 0 Hozzászólás
"Marcus Pierce, a veszedelmesen jóképű, nőfaló hírében álló arisztokrata a grófi címmel együtt megörökli Arabella Loring és két húga gyámságát, és azon nyomban közli velük, hogy szándékában áll gazdagon kiházasítani őket. De a gyönyörűséges és makrancos Arabella már első találkozásuk alkalmával mélyen erotikus feszültséget kelt Marcusban. Szenvedélyes pengeváltásuk után Marcus úgy dönt, hogy mindenáron megszerzi ezt a gyönyörű és tűzről pattant teremtést. Arabella, akinek egyszer már összetörték a szívét, örökre lemondott a férfiakról és a házasságról. Csupán arra vágyik, hogy háborítatlanul vezethesse az ifjú hölgyek számára létesített iskoláját. Ám mégis elfogadja Marcus vakmerő kihívását: ha a gróf el tudja csavarni a fejét két hét alatt, akkor a felesége lesz. Ha azonban képes ellenállni a férfi csábítási kísérleteinek, ő és a húgai végleg elnyerik függetlenségüket. És ezzel kezdetét veszi az erotikus fordulatokban gazdag szerelmi csatározás."



Ha igazán romantikus történetre vágysz, ami a XIX. sz. elején játszódik: habos-babos ruhák, lovas üldözések, elfojtott vágyak, csatározások, és persze perzselő szenvedély, akkor jó választás Nicole Jordan Szerelmi csatározások sorozatának első kötete.

Könnyed, nagyon finoman megírt szenvedélyes történet. Észre sem veszed, csak úgy peregnek az ujjaid között az oldalak.

Marcus Pierce gróf, 3 eladósorba került fiatal nő gyámja lesz. Ez nem tölti el nagy örömmel, mivel ő maga is menekül a lányuknak férjet kereső anyukák elől, de nincs mit tennie. Feltett szándéka, hogy férjhez adja a lányokat. Aztán találkozik a legidősebb lánnyal, Arabella-val és teljesen a nő hatása alá kerül, megkéri a kezét. A testvérek nem akarnak férjhez menni, ezért Arabella és a gróf fogadást köt. Amennyiben 2 hét alatt a grófnak nem sikerül Arabellát rávenni a házasságra, lemond a gyámságról és a lányok szabadok lesznek. Marcus mindent bevet. ;o)

A könyv igazán romantikus és szenvedélyes. És azért már sejteni lehet, hogy a másik 2 testvérnek valami köze lesz majd Marcus 2 megrögzötten házasságkerülő barátjához. ;o)

A sorozatról annyit, hogy eredetileg trilógiának indult, amiben minden egyes részben a 3 lánytestvér közül az egyiknek a szerelembe esése lett volna téma. Ez a 3 kötet létre is jött, To Pleasure A Lady (A szerelem foglyai), To Bed A Beauty (magyarul várhatóan november 20-án fog megjelenni a Victoria Kiadó gondozásában Beteljesült vágyak c.-mel), To Seduce A Bride c.-mel, majd még megszületett 3 másik könyv is, ami kapcsolódik a testvérekhez. Azokban egy-egy ismerősük szerelméről van szó.

Tartalom: 4
Megjelenés: 2010/2008
Eredeti cím: To Pleasure A Lady

A könyvet köszönöm a Victoria Kiadónak.

Nicole Jordan 1954-ben született Oklahama-ban.
Történelmi romantikus regényei vezették már a New York Times, USA Today, Waldenbooks és az Amazon.com best-seller listáját.
Hivatalos oldala: http://www.nicolejordanauthor.com/

2010. szeptember 23., csütörtök

Első Könyvsiker Kölcsönző

szeptember 23, 2010 3 Hozzászólás
Hétfőn Nixyke-vel bevetődtünk az Első Könyvsiker Kölcsönzőbe. (Westend- Aluljáró, a vízeséssel majdnem szemben)
Nagyon tuti kis üzlet, és nagyon ötletesnek tartom az egészet. Jó, hogy ilyen is van.
Bár az értelme (nekem, mint nagy könyvtárba járónak) annyi, hogyha megjelenik egy új könyv, ami érdekel, de nem vagy benne biztos, hogy meg kéne venned, na meg a könyvtár se tudja/fogja azonnal beszerezi, neked viszont nagyon-nagyon el kell olvasnod, akkor irány az Első Könyvsiker Kölcsönző.
10-40%-ig vannak leakciózva a könyvek, nem feltétlenül új példányban.
Ha el szeretnél valamit olvasni, akkor kifizeted az adott kedvezményes árat, kapsz egy nyugtát, aztán irány haza olvasni. 15 NAPTÁRI napon belül, ha úgy döntöttél, hogy neked ez a könyv kell, jó helyen lesz a polcodon, akkor nincs semmi dolgod, marad nálad. Ha viszont úgy döntöttél, hogy szép volt, jó volt, de nem kell a polcra, jöhet másik könyv, akkor visszaviszed és a nyugta ellenében az előzőleg kifizetett összegből 500 Ft-ot megtartanak, a többit visszafizetik.
Lényegében 500 Ft-ért olvasol el egy könyvet, ami lehet, hogy a könyvtárban sincs még bent,de megvenni se akartad. (Vagy ha akartad, akkor 10-40% olcsóbban vetted meg.)

Igaz, csak gyorsan néztem körül, de ami a kínálatból szemet szúrt, az
Baráth Katalin: A fekete zongora (10%)
Paulo Coelho: Brida (10%)
Marian Keyes: Angyalok (10%)- bár már vár rám a polcon
Donald McCaig: Rhett Butler (10%)
Karen Chance: Megérint a sötétség (40%)- de ez tényleg használt példány volt

Egy biztos, tuti visszatérek még. ;o)

2010. szeptember 22., szerda

Holly Hill: Luxusnyalánkság

szeptember 22, 2010 3 Hozzászólás
"Te meddig mennél el?
Holly Hill jómódú barátja kérésére hagyta ott a munkáját, a szakítás után azonban nehéz helyzetbe került. Miután hat hétig szenvedett pizsamában a szerelmi csalódás miatt, egy barátja azt tanácsolta neki, legyen nyitottabb a karrierválasztás tekintetében. Holly ekkor hirdetést adott fel az interneten, amelyben őt kitartó szeretőt keresett. Elsöprő mennyiségű válaszlevelet kapott különböző férfiaktól, akik közül a legtöbben nős emberek voltak, de a feleségüknek már elment a kedve a szextő
Holly számtalan férvivel találkozott, mire kiválasztotta számára megfelelő partnert. Szinte napi gyakorisággal jegyezte fel különleges élményeit nem csak a férfiakról, hanem arról is, amit megtudott a házasság intézményéről, a férfiak vágyairól."



Nem is tudom mit írjak erről a könyvről, azon kívül, mennyire provokatív. ...
Örültem, amikor szembesétált velem a könyvtárban, mert én szeretem a forró történeteket, és ezt ígérte a tartalma. Nos, tény és való, hogy forrónak forró volt, bár inkább valami "tankönyvféleség" módján ecsetelte, mit hogyan kéne csinálni. Nem is ezzel volt problémám, hanem magával a főszereplővel/írónővel.

Holly Hill a saját tapasztalatai alapján írta meg a könyvet, természetesen a neveket megváltoztatva.
Igazából valahol elismerésem neki, hogy ország-világ előtt vállalja a képeivel, hogy nem kevés pénzért cserébe szexuális szolgáltatást nyújtott férfiaknak és a tapasztalatait még ilyen formában nyilvánosságra is hozta.
Szex bőven volt a történetben, de akkor mi is zavart?

Holly 39 éves, pszichológusként végzett, de otthagyta a munkáját, amikor egy nős férfi szeretője lett, aki eltartotta őt. Ahogy gondolom a legtöbb esetben lenni szokott, a férfi egy idő után szakított vele, ő pedig úgy gondolta, hogy jelenleg neki ez a "munka" a legmegfelelőbb.
Hirdetéseket adott fel az interneten, hogy heti 1000 dollárért cserébe, valakinek a szeretője lenne. (ez kb. olyan 207.000 Ft-nak felel meg.) Javára legyen írva, 1 állandó partnere volt, nem pedig ágyból-ágyba mászkált.
A problémám: Hollynak szent meggyőződése volt, hogy azzal, hogy lefekszik egy nős férfival, segít a házasságán, és így jobbá teszi a kapcsolatát a feleségével. Ekkor baromságot én még nem hallottam! És egy pszichológusról van szó! Milyen "király" is lenne, ha pl. a szexuálpszichológus a gyakorlatban is segítené a párok kapcsolatát. :oS Tuti vagy nagyon sokan keresnék meg őket, vagy nagyon kevesen. Hogy gondolhatja bárki is, hogyha lefekszik egy nő férjével, azzal jobbá teszi a házasságukat? Nem gondolt arra, mi lesz ha kiderül, milyen megalázó, fájdalmas lehet a másik félnek? Szóval ezen totál ledöbbentem. Ez nekem nem vall egy értelmes nő logikájára, mert ugyebár többször hangoztatta, hogy ő mennyire értelmes.
Az, hogy 39 évesen valaki így viselkedjen. (nagy levegőkifújás) ... Ha huszonéves lenne, akkor még azt mondom, akkor sem értem, de tán elfogadhatóbb, na de 39 évesen! Mikor anyukám 39 éves volt, volt egy majdnem 20 éves lánya már.
Egyszerűen gáz az egész történet.

Kíváncsiságból beírtam a keresőbe, hogy "gáláns férfi", ugyanis Holly is ezzel a keresőkifejezéssel keresgetett az elején, erre összetört az álomvilágom. Sok fiatal nő keres itthon is, ilyen kapcsolatot. A metróra várva néztem a fiatal nőket, és azon agyaltam, vajon ki élhet ilyen "munkából". Tudom, dilis vagyok. ...

A könyv rettentően provokatív. Leginkább Havas Henrik Méhkirálynő c. könyvéhez tudnám hasonlítani., bár az jobban tetszett azért.

Tartalom: 2
Megjelenés: 2008/2007
Eredeti cím: Sugarbabe

Amúgy most egyben, vagy külön van a cím? Mert pl. az én borítómon egyben, de van ahol külön láttam. Pl. a fenti képen is.

2010. szeptember 21., kedd

Szeretném majd ...

szeptember 21, 2010 7 Hozzászólás
A molyon láttam meg a könyv borítóját és kiáltottam fel magamban: "Nekem ez kell!"
Nagyon tetszik a borító, remélem legalább ugyanennyire jó lesz a történet is.

"Mackie Doyle igyekszik úgy élni az életét, mint mindenki más Gentry tökéletes kisvárosában: gondtalanul, boldogan, és egyezményes hallgatásban arról, hogy miért nem történik ebben a városkában soha semmilyen szerencsétlenség. Pedig lenne miről beszélni.
Mackie-nek is van egy sötét titka. Ő egy elcserélt, tizenhat évvel ezelőtt hagyták ott egy igazi kisbaba helyett a bölcsőben. Most azonban a város alatt élő lények visszavárják, neki pedig döntenie kell arról, hogy hová akar tartozni. Egy hónappal ezelőtt még őt sem érdekelték a titkok, a normális, emberi élet reményében el is küldte volna a lényeket. Most azonban, hogy feltűnt a színen a furcsa, szép és megbántott lány, Tate, már túl sok minden forog kockán. Mackie úgy érzi, meg kell tudnia, hogy miért él az emberek között, és hogy képes lesz-e valaha is arra, hogy valóban közéjük tartozzon…"

Megjelenés: október 12.

Így most agyalhatok azon, hogy jövő hónapban ezzel lepjem meg magamat, vagy pedig ezzel:

"Az időutazó felesége szerzőjének legújabb regénye igazi megható mese a halálon túl is tartó szerelemről, a gyász feldolgozásáról, és az igazi testvéri összetartásról.
A legendákkal övezett híres londoni viktoriánus temető, a Highgate szomszédságban áll egy fura ház, a Vautravers. Mielőtt rákban elhunyt, itt élt az excentrikus Elspeth, aki lakását Amerikában élő ikernővérének huszonegy éves ikerlányaira, Juliára és Valentinára hagyta. A lányok birtokukba veszik Elspeth hagyatékát, beköltöznek a lakásba, és lassan felfedezik Londont: megismerik szűkebb környezetüket, a baljós árnyakkal teli temetőt, a bogaras szomszédokat, sőt, Elspeth volt szeretőjét, a megtört lelkű, gyászoló Robertet is.
Az ikrek kapcsolatára azonban rányomja bélyegét Valentina rossz egészségi állapota, a folyamatos egymásra utaltságuk, és egy szörnyű titok, amely miatt anyjuk és Elspeth valamikor régen örökre eltávolodtak egymástól.
Amikor Valentina és Robert kapcsolata elmélyül, kiderül, Elspeth kísértetként még mindig a lakásban él, és egyáltalán nem nézi jó szemmel a bimbózó viszonyt...
Az időutazó felesége szerzőjének legújabb regénye igazi megható mese a halálon túl is tartó szerelemről, a gyász feldolgozásáról, és az igazi testvéri összetartásról."


És akkor még ott vannak a régebbi "szeretném majd ..." könyveim is. Még jó, hogy közeledik a Karácsony! :o)

Katie Fforde: Szerelmes levelek

szeptember 21, 2010 6 Hozzászólás
"Laura Horsley élete nagy lehetősége előtt áll. Egy fatális véletlen folytán találkozhat olvasmányai hősével, a híresen tehetséges és híresen magányos íróval, aki ráadásul szemtelenül jóképű is. Az álmodozó Laura reménytelen szerelemmel a szívében és kétségek között őrlődve készül a randevúra, aminek nem kis tétje van. Ki kell rángatnia a remeteként bezárkózott írót otthonából, hogy legyen díszvendége egy fesztiválnak, amihez az írónak se kedve, se energiája. Így Laurának mindent be kell vetni a nemes cél érdekében. De vajon elég-e ez a "minden", és mit is takar pontosan? Kettőjük párharcából ki kerülhet ki győztesen?
Katie Fforde tizennégy bestseller írója, a romantikus női irodalom egyik új csillaga, akinek regényei több országban vezetik a sikerlistát. A Hív Amszterdam és a Száz boldog esküvőm írónőjének új könyve garantáltan humoros és romantikus olvasmány. "



Amikor olvastam, láttam a beharangozókat, hogy jön Katie Fforde új könyve, csak nagyot sóhajtottam látva a borítót. :o) Annyira szép, annyira eltalált. Ugyanúgy hívogatott, mint a Hív Amszterdam-nál, hogy "Niki olvass el!".
Amikor pedig a kezembe vehettem és jobban megnéztem, éreztem, hogy olyan lesz a történet, melyet kiheveredve egy mező kellős közepére lenne jó olvasni.
Tudtam, hogy könnyed, finoman megírt történet lesz és nem csalódtam most sem.
Katie Fforde-nak megvan a bája, a finom, könnyed nőiessége. Tökéletes kikapcsolódás azoknak, akik szeretik a romantikus irodalmat, de nem csöpögősen és az intim részek nem nagyon érdeklik.

Jane Austen bája és Jilly Cooper humora. Olvasható a borítón.
Jane Austen-től természetesen már olvastam regényeket, sőt, az egyik kedvencemet, a Büszkeség és balítéletet is az ő munkásságának köszönhetem.
Viszont Jilly Cooper-ral bajban voltam, ugyanis még csak nem is hallottam róla. Pedig jó pár regénye megjelent magyarul, de még nem futottam össze velük. Így nagyon a humoráról se tudok nyilatkozni. Viszont Austen bája, ... nos igen, azért felfedezhető a történetben. ;o)

Laura 26 éves és egy könyvesboltban dolgozik, mellesleg szűz. (Igen, egy újabb szűz főszereplő, a meleg barátról nem is beszélve.) A munkahelye megszűnőben van, viszont egy nagy lehetőséget kap.
Részt vesz egy könyvfesztivál szervezésében, továbbá az elvonult, magányosan éldegélő, írói válságban szenvedő irodalmi csillagot
(akiért mellesleg Laura rajong) rá kell beszélnie, hogy vegyen részt ezen a fesztiválon. Laura elutazik a férfihoz, és mindent bevet. ;o)
Gondolom írnom sem kell, hogy igen, szerelem a vége. Persze van egy jó kis félreértés, de minden jó, ha a vége jó.


Tetszett a könyvben, hogy egy kis rápillantást kaphattunk, hogy könyves berkekben mi történik a színfalak mögött. Izgalmas volt számomra erről olvasni.
Igazából olyan, mintha a központban nem is a szereplők lennének, hanem a fesztivál szervezése, de nekem ez tetszett. Erről még így sose olvastam. :o)

Ami meg a szereplőket illeti, nem tudtam magam elé képzelni őket. A külsőségek nem voltak olyan részletesen ábrázolva, hogy láthattam volna magam előtt a szereplőket. Inkább amolyan arc nélküli karakterek voltak, és a belső tulajdonságok kerültek előtérbe.


Tartalom: 4
Megjelenés: 2010/2009
Eredeti cím: Love letters (a címet nem értem, mert szerelmes levél nem volt benne)

A könyvet köszönöm az Ulpius-ház Könyvkiadónak.

Az írónőtől olvastam még:
Hív Amszterdam

2010. szeptember 20., hétfő

Pattan a labda ...

szeptember 20, 2010 3 Hozzászólás
Amit jelen esetben zenka és miestas dobott fel nekem. :o)
Röviden a játékról: Október 9-én az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár könyves programot szervez a Veszíts el egy könyvet! játék részeként. Lesznek író-olvasó találkozók, könyvelhagyások, és könyves bloggerek is részt vesznek majd a programon. Lesz egy amolyan kerekasztal beszélgetés, ahol a bloggerek és a közönség vitatkozhat majd könyvekkel kapcsolatos kérdésekben. Hogy megkönnyítsék a beszélgetés fonalát, lenne 5 szó, amit 5-5 legkifejezőbb szóval kéne jellemezni, amiket majd kivesézhetnek a kerekasztalnál. Ezeket a szavakat pedig ha valaki blogger, akkor a blogjában közzé tenni, és tovább dobni a "labdát" 5 másik bloggernek, vagy/és e-mailben elküldeni a szervezőknek. Nyerni is lehet, méghozzá egy könyvcsomagot. ;o)
Részletek még: Könyvtárosháza

És íme az 5 szó, amit 5-5 szóval kell jellemezni:
olvasás: öröm, nyugalom, pihenés, repülés, gondolatok
kortárs magyar irodalom: könnyed, fiatalos, reklám, próbálkozás, megdöbbentő
e-könyv: jövő, hideg, papírtalan, szemfájdalom, gyorsaság
könyves blogok: tájékoztatás, vélemény, figyelemfelkeltő, emlékek, közösség
könyvtár: melegség, kikapcsolódás, csend, szórakozás, pihenés

És akiknek kíváncsi lennék a jellemzésükre:
Olvasokkk, Szanik, Elhaym, Cukorfalat, zakkant.

2010. szeptember 18., szombat

Catrin Collier: Az utolsó nyár

szeptember 18, 2010 2 Hozzászólás
"1939-ben a keletporosz Allensteinben Charlotte von Datski szülei káprázatos bált adnak a lányuk tizennyolcadik születésnapja alkalmából, amelyen egyúttal bejelentik Charlotte és egy porosz gróf eljegyzését.
Hitler azonban napok múlva háborúba sodorja a világot, s az újdonsült férj, ifjú hitvesének búcsút intve, a frontra indul...
A háború végén Charlotte kénytelen elhagyni szeretett szülőföldjét; kisfiával és második férjével Angliában kezd új életet.
Charlotte súlyos titkot hordoz, melyből hol erőt merít, hol reménytelenséget szakít. Évekkel később Charlotte unokája a Berlini Irattárban megdöbbentő dokumentumokra lel, s magyarázatot követel a nagyanyjától, aki éppen az ő segítségével indul el Lengyelországba, hogy szembenézzen a múlt kísérteteivel, amelyek több mint fél évszázadon keresztül gyötörték.
Az utolsó nyár szívszorító történet a túlélésről és a szerelem erejéről."



Azt hittem, hogy egy szimpla szerelmes történetet olvashatok majd, amiben a 18 éves lányt elveszi feleségül az imádott grófja, de a háború elválasztja őket egymástól. Természetesen epekednek egymás után, alig várják, hogy újra találkozhassanak, stb.
Nos, Az utolsó nyár nem ilyen egyszerű történet, és igazán a szerelmi szál mellékes benne.

Rengeteg könyvet lehet olvasni a zsidók üldöztetéséről, szenvedéseikről, vagy a gulágokról, más hadifogoly táborok lakóinak megpróbáltatásairól.
De ott a másik oldal. Maga a nép, hogyan élte meg a II. vgh-út? Jelen esetben a német nép.
Az emberek hajlamosak beskatulyázni, akár egy egész országot. Több történelmi regényben is olvastam, hogy a háború után úgy néztek a külföldiek a németekre, mint zsidó gyilkosokra.
Nem mindenki dolgozott táborokban, nem mindenki tudott többek között ezekről a szörnyűségekről. Hitler próbálta elhitetni a néppel, hogy a zsidókat egyszerűen csak kitelepítik Afrikába vagy Madagaszkárra. A nép hitt neki. Persze, jöhetne a kérdés, hogy csak úgy lazán elfogadták, hogy családokat pakolnak fel teherautókra és irány Afrika, ugyanakkor mi mást tehettek volna?
Lázadni, ellenszegülni? Hitler ellen próbáltak merényletet elkövetni (németek!), de ugyebár ez nem jött össze. Viszont a merénylet után elfogtak mindenkit, akinek köze lehetett a próbálkozáshoz és brutális módon megölték őket. Majd folytatták a sort a családjukkal. Nőkkel gyerekekkel, idősekkel. Aki ellenszegült, lázadni próbált, nem csak a saját életét veszélyeztette, hanem a szerettei életét is.

Amire a történet leginkább felhívta a figyelmemet az az, hogy milyen keveset tudok a saját családom múltjáról.
Nekem még volt lehetőségem arra, hogy első kézből hallhassam a tapasztalatokat a II. vgh.-ról. 7-8 éves lehetettem, amikor először kértem erre a dédnagymamámat. Ő akkor fiatal feleség volt, a háború alatt adott életet a nagymamámnak. Sokat nem mesélt, tán a korom miatt, de nem is eröltettem, mert láttam rajta, hogy az idő nem minden esetben tud minden sebet begyógyítani. Menekülniük kellett, dédnagypapám katona volt, több szerette is meghalt a frontokon.
A másik ágról a nagypapám fiatal katonaként szintén részt vett a harcokban. Ő több évet Szibériában töltött hadifogoly táborban. Őt már nem ismerhettem, apukám is kisgyerek volt, amikor meghalt, de ettől függetlenül a szibériai emlékei tovább éltek, szájról-szájra terjedtek a családban.
Ma már sajnálom, hogy nem kérdeztem többet. Most már be kell érnem a leírt élményekkel.

Kelet-Poroszország, 1939. Charlotte von Datski nagyon szerelmes egy porosz grófba. A háború kitörése miatt a szülők beleegyeznek, hogy gyorsan összeházasodjanak, de a házasságuk nem alakul jól. Charlotte másra számított.
A férje a frontra indul, ő marad a családi birtokon segíteni, közben életet ad a kisfiúknak.
Az idő csak telik, a harcok folytatódnak, egyre több halálhírt kell feldolgozniuk. Végül Charlotte-nak kell a birtokot irányítania.
A hadsereg egyre többet követel tőlük, nem tudják egyedül a birtokot rendben tartani, ezért 12 hadifoglyot kapnak.
A nő akkor találkozik az igaz szerelemmel, amikor nem is számított rá.
Rengeteg megpróbáltatást él át a családjával, végül menekülnie kell.
Aztán véget ér a háború. Sorsa először Angliába vezeti, majd Amerikába.
Eltelik 60 év. Eljött az ideje, hogy az unokájával hazalátogasson és szembenézzen a múltja szellemeivel.


Leginkább a történet Charlotte naplójából áll össze.
A könyv hátteréről annyit, hogy az írónő, az édesanyja és a nagymamája naplóit használta fel, de szereplői ettől függetlenül kitalált személyek.
A történet ötlete 1995-ben támadt, amikor az édesanyjával meglátogatták azt a helyet, ahonnan a hitleri időkben menekülniük kellett. Ez a látogató-menekülés elem megtalálható a könyvben is. Csak ott Charlotte és az unokája teszik meg a látogatást arra a helyre, ahonnan Charlotte kényszerült menekülni.
Közben felelevenedik a múlt a naplón keresztül.

Romantikus irodalom, de valós történelmi eseményekkel. Nincsenek nagy fordulatok, de mégis letehetetlen. Várja, várja az olvasó, hogy Charlotte a napló végére érjen, feltáruljon minden a múltból, bepillanthasson a II. vgh.-ba.
A háborúkban tényleg nincsenek győztesek. Csak vesztesek. ... Még generációkkal később is. ...

Tartalom: 4,5
Megjelenés: 2008/2007
Eredeti cím: One last summer

A könyvet köszönöm a Victoria Kiadónak.

Catrin Collier ezzel a könyvvel emléket szeretett volna állítani a háború áldozatainak.
Másik magyarul már kapható regénye a Magda lánya.

2010. szeptember 17., péntek

Könyvmaraton- utolsó futam

szeptember 17, 2010 0 Hozzászólás
Az Alexandra oldalán ma este éjfélig tart az Ulpiusos könyvekre a 35%-os akció.
Az utolsó percig bírtam, de ma lecsaptam erre, nem bírtam ki. Kíváncsi vagyok rá nagyon. ;o)

"Kim Lange tévébemondónő életének legboldogabb napján megnyeri a Német Televízió Díját. Sajnos azonban ugyanazon a napon egy orosz űrállomásról levált roncs maga alá temeti, és a halálát okozza.
A túlvilágon fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, összességében túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így valódi megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és ahhoz, hogy feljusson a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára is szüksége lesz.
Az "átmeneti hangyaság" után elhízott sültkrumpli-árusként tér vissza az életbe. Épp időben ahhoz, hogy megakadályozza legjobb barátnője és volt férje egymásba szeressenek."

2010. szeptember 16., csütörtök

Guillaume Musso: Visszajövök érted

szeptember 16, 2010 3 Hozzászólás
"A francia Coelho új sikerkönyve!
Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt legjobb barátja és menyasszonya szeme elől.
Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?
Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. A Visszajövök érted! páratlan utazás, amelyet végigjárva kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is."



Az Ott leszel? után nagyon vártam az alkalmat, hogy végre a kezeim közé kerüljön Guillaume Musso valamely másik könyve is.
Az Ott leszel? nagyon tetszett, megríkatott, ezt vártam a Visszajövök érted-től is. Annyira nem sikerült a hatást megismételni.

"A francia Coelho", olvasható sok helyen.
Én szeretem Paulo Coelho műveit. Nem könnyű olvasmányok, sokáig nem is nagyon értettem a könyveit, így nem is erőltettem. Aztán elkapott a lendülete, és jó ideig, csak Coelho-t olvastam. Röviden az íróról az a véleményem, hogy nem lehet akármikor kézbe venni a köteteit. Kell hozzájuk egy hangulat, egy érzés, mert akkor fog igazán átjönni az üzenete.
Én mindig akkor vettem elő őket, amikor magam alatt voltam, katarzisra, nagy-nagy sírásokra volt szükségem, és rádöbbentésekre, hogy milyen sok mindent is köszönhetek a sorsnak. Mert ezeket az apróságokat hajlamosak vagyunk az élet monotonitásában elfelejteni, figyelmem kívül hagyni.

Ami pedig Musso-t illeti. Igen, fel lehet fedezni közös vonásokat közte és Coelho között, de mások.
Coelho az élet mindennapi bölcsességeit, amit amúgy alapjáraton mindannyian tudunk, érzünk,
max. nem fogalmazzuk így meg magunkban
, rejtve adja át. Olvasod, és megérted, hogy mit akar üzenni.
Ezzel szemben Musso, leírja. Nem kell a színfalak mögé nézned, le van írva, hogy mit kell érezned, mire kell rádöbbenned. Ez lényegében nem rossz dolog, de azért elég nagy különbség. Musso-nál nem kell gondolkodnod, csak olvasnod.
Könnyedebbek a könyvei, nem elvontak, inkább hajlik a szórakoztató irodalom felé. Fiatalos, de igen, ott van benne a fiatal Coelho, csak másképp.

A Visszajövök érted üzenete lényegében az, hogy a sorsodat nem tudod elkerülni. Akárhogy próbálod, "meg vagyon írva", és úgy is lesz. Ugyanakkor a sorsod lehet más, mégis te írod. Hisz, ha az utadat máshogy folytatod, a sorsod is változhat. (Ez kicsit ellentmondásos, de remélem értitek.)

A könyv ott kezdődik, hogy Ethan 23 éves, teljesen átlagos (vagy mostanság átlagosnak tekinthető) életet él. Sokat dolgozik, de nem jut előre egyről a kettőre. Vannak álmai, vágyai, de úgy érzi, hogyha nem szakad ki a közegéből, akkor nem tud váltani. Van egy legjobb barátja, Jimmy és egy menyasszonya, Marisa.
Aztán egy napon Ethan dönt, rálép az élete másik elágazására, megváltoztatva a sorsát. Fogja magát, egy szó nélkül lelép, és új életet kezd máshol.

Eltelik 15 év. Híres, gazdag pszichiáter. De nem boldog. Elhagyja a nőt, akit igazán szeretett, szemtanúja lesz egy 14 éves lány öngyilkosságának, sőt, az ő életére is rátörnek.

Aztán újra kezdődik a nap, újra éli a tegnapot. Okosabb lesz-e a múlt hibáiból tanulva? Elkerülheti-e a végzetét?


Ez az újra éli a napot, már több filmben is ilyen-olyan változtatással, de fellelhető. Az utolsó ilyen film amit láttam, Jim Carrey főszereplésével készült. (A címére már nem emlékszem.)
Elgondolkodtató téma. Ha lehetőséged lenne rá, mit változtatnál meg az életedben? Egyáltalán bármit is megváltoztatnál, vagy minden jó úgy, ahogy van, még ha néha fájt is? És ha a gyermeked életéről lenne szó?
"Most vagy soha." Mindig van egy pont, amikor változtathatsz.

Könnyed olvasmány, nagy katarzist nem élhettem át az olvasása során, de azért hullottak a könnyeim, főleg a vége felé.
Ami meg Ethant illeti. Nagy érzelmeket nem váltott ki belőlem. Egy szó, búcsú nélkül lelépni, kétségek, félelmek között hagyni a szeretteimet, rettentő gyáva dolog, és nem is értettem. Leülhetett volna velük, elköszönhetett volna tőlük, és újra kezdhetett volna úgy is mindent. De kétségek között hagyni egy nőt, aki szerette. ... Gyáva dolog volt.

Tartalom: 3,5
Megjelenés: 2010/2008
Eredeti cím: Je reviens te chercher

A könyvet köszönöm az Ulpius-ház Könyvkiadónak!

Az írótól olvastam még:
Ott leszel?

2010. szeptember 15., szerda

Susan Elizabeth Phillips

szeptember 15, 2010 2 Hozzászólás
Jodi Picoult után következzen a másik nagy-nagy kedvencem, Susan Elizabeth Phillips.
Eddig 13 könyve jelent meg magyarul (ha jól számoltam, akkor 20-ból) és eddig 7-hez volt szerencsém.
Az írónő szerintem a romantikus női irodalom királynője.
Történetei aranyosak, bájosak, könnyedek, romantikusak, és magáról az együttlétről is finoman ír, nem amolyan durr bele- bumm bele stílusban. Választékosan, finoman. Egyszerűen fantasztikus, én nagyon szeretem a könyveit.
Tény és való, hogy a Latin szerető nem jött be, de a többi kárpótolt a csalódásomért. ;o)

Először a Se veled, se nélküled-et olvastam, ami a Chichago Stars-os széria 2. kötete. (Igen, jól indítottam.) Azonnal megfogott, elvarázsolt. Grace-t, a női főszereplőt azonnal megszerettem. De ez vonatkozik a többi könyvei női főszereplőire is. Lehetetlen nem kedvelni őket. És ugyanígy lehetetlen nem kedvelni a férfi főszereplőket sem, akármilyen fafejűek is. ;o)
A Se veled, se nélküled után folytattam a Csak te kellesz!-szel, ami a Chichago Stars-os széria első kötete.
Majd utána gyorsan befaltam a Várom a párom-at és a Latin szerető-t. Itt egy kis szünet következett, ki kellett hevernem a csalódásomat.
Aztán a könyvtárban megkaptam az Apafogó-t, és újra elkapott a lendület. Utána jött az Édes, mint a méz, majd a Játék az élet. De a sornak itt biztos nem lesz vége. ;o)

Na de akkor az írónőről.
Felhasznált irodalom:
Romantikus Írók Tárháza
wikipédia
Az írónő honlapja

Sikeresen titkolja, hogy hány éves, annyit lehet csak tudni róla, hogy december 11-én született Ohio-ban.
1983-ban jelent meg az első regénye, The Copeland Bride c.-mel, Justine Cole írói álnéven.
1998-ban a New York Times bestseller listájára került a Dream a little dream-mel, ami magyarul Álom, édes álom c.-mel jelent meg és a Chichago Stars-os széria 4. kötete.

RITA díjat kapott 1995-ben a Csak te kellesz!-ért, 1998-ban az Apafogó-ért, 1999-ben az Álom, édes álom-ért, 2001-ben pedig a First Lady-ért, ami magyarul még nem jelent meg.

Könyvei:
The Copeland Bride (1983)
Risen, Glory
(1984)
Glitter Baby
(1987;)- Csillagvirág
Fancy Pants
(1989)
Hot Shot
(1991)- Tűzgolyó kisasszony
Honey Moon
(1993)
It Had To Be You
(1994)- Csak te kellesz!
Heaven, Texas (1995)- Se veled, se nélküled
Kiss an Angel
(1996)- Angyali csók
Nobody's Baby But Mine (1997)- Apafogó
Dream a Little Dream
(1998)- Álom, édes álom
Lady Be Good
(1999)- Játék az élet
First Lady
(2000)
Just Imagine
(2001)
This Heart of Mine
(2001)- Törékeny szív
Breathing Room
(2002)- Latin szerető
Ain't She Sweet?
(2005)- Édes, mint a méz
Match Me if You Can
(2005)- Várom a párom
Natural Born Charmer
(2007)- Született csábító
What I Did for Love
(2009)

2 szériája is van, az egyik az American's Lady's Seria, a Texas könyvek. Ennek első része a Fancy Pants lenne, amit 1989-ben írt. Utána jön a magyarul Játék az élet c.-mel olvasható Lady Be Good. Majd jön a folytatás 2011. januárjában Call me címmel.
A Firts Lady és a What I Did for Love a Call me-hez kapcsolódik.

A másik ilyen szériája a Chichago Stars-os széria, aminek ez a sorrendje:
It Had To Be You- Csak te kellesz!
Heaven, Texas- Se veled, se nélküled
Nobody's Baby But Mine- Apafogó
Dream a Little Dream- Álom, édes álom
This Heart of Mine- Törékeny szív
Match Me if You Can- Várom a párom
Natural Born Charmer- Született csábító
Itt egy amerikai focicsapat tagjainak ill. a valahogy hozzájuk kapcsolódó személyek szerelmi kapcsolatáról ír. Megismerkedés, szerelembe esés, aztán meg a harangok. ;o)

Amit eddig megfigyeltem az eddig olvasott könyvei alapján:
- a női főszereplők a 30-as éveik elején vannak. Többnyire göndör hajuk van, ami vagy vörös, vagy barnás.
- a férfi főszereplő pár évvel idősebb, sportos, fafejű, gazdag.
- többnyire a nőnek esik le hamarabb, hogy beleszeretett a férfiba.
- mindegyik könyvében van egy mellékszál, ami a szereplőkhöz kapcsolódó más nőnek a szerelmi életét mutatja be. Ebben a mellékszálban többnyire a nő hűvös, küzdenie kell érte a férfinak.

Olvasott könyveim tőle:
Édes, mint a méz
Apafogó
Csak te kellesz!
Várom a párom
Latin szerető
Se veled, se nélküled
Játék az élet
Született csábító
Törékeny szív

2010. szeptember 14., kedd

Rachel Gibson: Jégbe zárt szívek

szeptember 14, 2010 3 Hozzászólás
"Georgeanne igazi déli szépség, nem túl eszes, de mindig helyén a szíve... Majdnem mindig. Az esküvőjéről például jobb lett volna nem elszöknie, jobb lett volna nem beugrani az első autóba, ami a kapu előtt parkolt, és még sok mindent jobb lett volna nem megtenni.
John Kowalsky karrierje csúcsán van: sztárhokis, aki a jégen érzi igazán elemében magát, és akit mindenki csak a "Fal" néven emleget. Teste, lelke kemény.
Kettejük élete egy pillanat alatt megváltozik, és ki tudja, talán a dermedt szíveket mégis sikerül felolvasztani?"



Igen, én nagyon szeretem a romantikus irodalmat. Legyen akár könnyekre fakasztóan csöpögős, vagy megnevettetős, esetleg izgalomba hozó. ;o)
A legtöbb ilyen történetnek megvan a maga bája, szeretnivaló szereplői, akikkel/akikért izgulni lehet, akik a szívedhez nőnek, amíg olvasod a könyvet. Nem ígérik, hogy elgondolkodtatnak a soraik, egyszerűen csak kikapcsolnak, szórakoztatnak. Kiszámíthatóak, de tán pont ez a jó bennük. Tudod előre, hogy a végén minden jó és szép lesz.

A 22 éves Georgeanne az esküvőjéről menekülve, a 28 éves sztárhokis, John autójában találja magát. Egy éjszakát együtt töltenek, majd a férfi másnap kiteszi a repülőtéren, és 7 évig nem is látják egymást. Mikor újra összefutnak, John-t nagy meglepetés éri, és feltámad köztük újra a szenvedély. De vajon a múltat rendezni tudják magukban?

Bírom, hogy szinte az összes ilyen történetben a férfi nagydarab izompacsirta, többnyire sportoló, a nő pedig pici, nőiesen törékeny. Vagy ha nem is törékeny, akkor is úgy van fogalmazva, hogy így jöjjön le az olvasónak.
Hol a másik véglet?

Igazából mindegyik szereplő szimpatikus volt, leginkább Georgeanne cserfes, tündéri kislánya, Lexie. Nagyon jól magam elé tudtam képzelni a kis 6 évest, amint kifestve, tollboával a nyakában rohangál. :o)

Ami egy kicsit zavart, az az együttléteknél a nevek folyamatos ismétlése. Kb. így képzeljétek el:
Jolánka kigombolja Pistike ingét. Pistike kigombolja Jolánka ingét. Jolánka leveszi Pistike nemtudommijét. Pistike leveszi Jolánka nemtudommijét.
Persze azért jobban, izgalmasabban megfogalmazva, de zavaró volt a nevek gyakori ismétlése. Mintha valami tankönyvben szerepeltek volna.
Ettől függetlenül aranyos, olvasmányos, szinte lerakhatatlan könyv volt.
Köszönöm csengának a cserét!

Tartalom: 4
Megjelenés: 2010/1998
Eredeti cím: Simply Irresistible

Rachel Gibson Idaho-ban született, 3 gyermek édesanyja.
Első regénye a Jégbe zárt szívek, ami mellesleg a Hockey széria első része is, amit 2010-ig még 4 követett. E szériának 2 részéért is RITA díjat kapott, 2002-ben és 2009-ben.
Eddig 14 könyve jelent meg.
Hivatalos oldala: ITT

2010. szeptember 12., vasárnap

Susan Elizabeth Phillips: Játék az élet

szeptember 12, 2010 0 Hozzászólás
"Lady Emma Wells-Finch, egy angliai leányiskola konzervatív igazgatónője azzal az eltökélt szándékkal érkezik Texasba, hogy elveszítse a jóhírét, a szüzességét, és annyira megbotránkoztassa a vőlegényét, hogy az visszalépjen a házasságtól. Tudja, hogy kizárólag a teljes és végső romlottság mentheti meg a nemkívánt esküvőtől, és csak így őrizheti meg mindazt, ami becses számára.
Úrhatnám természetét nem könnyű elviselnie kísérőjének, Kenny Travelernek, a világhírű playboy sportolónak, aki túl sokszor tört borsot mások orra alá, s ezért éppen eltiltották a versenyzéstől. A további sportkarrierje azon múlik, hogy meg tudja-e menteni megtépázott jóhírét. Ez azonban korántsem egyszerű, ha a gondjaira bízott nő a fejébe veszi, hogy lebujokba fog járni, tetoválószalonokra vadászni és még ezeknél is sokkal sokkal rosszabbakat. Amikor egy jóképű férfi, aki újabb botrányt nem engedhet meg magának, találkozik egy csökönyös nővel, aki elszántan küzd, hogy belekeveredjen egybe, bármi megtörténhet. No de az, hogy egymásba szeressenek? Lehetetlen. Képtelenség Elkerülhetetlen!"



Újabb Susan Elizabeth Phillips regény. :o)
Nagyon szeretem a történeteit. Igaz, hogy ismerős elemek fel-feltűnnek a könyveiben, itt pl. a szintén sportoló férfi főszereplő, de így is mindig valami újat tud összehozni.
A regényei könnyedek, romantikusak, a szereplőit könnyű megkedvelni, és olyan finoman, érzékien ír az együttlétekről, hogy rendesen szépnek találhatja az olvasó.

Az Apafogónál írtam egy amolyan kis rangsort. Kiegészítve a listát ezzel a könyvvel, a Játék az élet, az első helyen szerepel a másik kettővel együtt, de egy picit tán jobb is náluk. ;o)
Egy kicsit más, mint a többi, ez mintha valahogy finomabb történet lett volna.
Nagyon aranyos, bájos, romantikus.

Mindegyik könyvében van egy másik romantikus mellékszál, amiben egy másik, a szereplőkhöz kapcsolódó női szereplő esik szerelembe. Eddig túlzottan ezek a mellékszálak nem hatottak meg, csak a főszereplőkre koncentráltam, de ebben a részben néhol jobban vártam Torie-ék történetének folytatását, mint Emmáékét.

Lady Emma 31 éves nő, aki egy leányiskola igazgatónője Angliában és mellesleg még szűz. Mindene a munkája.
Aztán egy napon szemet vet rá Beddington hercege, és megzsarolja a nőt, ha nem lesz a felesége, búcsút inthet az iskolájának.
Lady Emma Texasba utazik, és szeretne a jó hírén csorbát ejteni, hátha akkor a herceg visszalépne az esküvőtől.
A fiatal nő megismerkedik a 33 éves sztár golfossal, aki épp kényszerpihenőjét tölti, Kenny Travelern-nel. Kapcsolatuk természetesen forróra sikeredik és Emma mindent megtesz, hogy lejárassa magát.
A másik szálon Kenny húga, Torie szerepel. Az apja hozzá akarja adni Dexterhez, a cégtársa fiához, de a lánynak nem jön be Dexter. A férfi pedig lassan, finoman, meghódítani készül a kicsit hidegnek tűnő nőt.
Persze minden jó, ha a vége jó. ;o)

És tetszett, hogy itt végre Kennynek nem az utolsó percekben esett le, hogy ő is szerelmes a nőbe, hanem tán hamarabb, mint Emmanak.
És továbbá végre nem volt a férfi amolyan fafejű, konok, mint a többi regényében a férfi főszereplő. Vagy legalábbis nem annyira. ;o)

Tartalom: 4
Megjelenés: 2010/1999
Eredeti cím: Lady be good

A könyvet köszönöm Victoria Kiadónak!

Az írónőtől olvastam még:
Édes, mint a méz
Apafogó
Se veled, se nélküled
Csak te kellesz!
Várom a párom
Latin szerető